Csendes, barlangjáró békességben tengettük napjainkat, amikor Ryan bedobta a követ nyugalmunk állóvizébe: a Buda Barlangjai Teljesítménytúra szervezői ránk gondoltak, mikor segítőket toboroztak. Legfiatalabb, egyben legtapasztaltabb teljesítménytúrás társunk pedig kézbe vette a szervezés feladatát.

Mint denevérek tavaszi ébredéskor, megbolydult a Kelempász és a legkülönfélébb és legbizarrabb tervek születtek részvételünkkel kapcsolatban. Mikor lecsillapodtak a kedélyek és mérséklődtek a radikális álláspontok, kikristályosodott: a Remete-szurdok lesz a mi helyünk, közelebbről a Remete-barlang és a Hétlyuk zsomboly. Ez megfelelt igényeinknek is, mivel a hétlyuknál tudunk majd kicsit kötelezni.

Ezeket gondoltam végig, miközben a túra forrónak ígérkező napján vártam csipás szemmel, kikapcsolt aggyal és enyhén másnaposan a reggeli buszra. És azt is, nincs olyan túra, amiért érdemes ötkor kelni…

Miután Katával és Ryannel felértünk a Szemlőhöz, már megbékültem a világgal. Találkozunk Csibével, Vikivel, Lilivel, és Thomasszal valamint a túra többi szervezőivel és a korán induló résztvevőkkel is. Itt van az egész program koordinátora, Horváth Kata akinek nincs sok ideje ránk, egyszerre százfelé kell figyelnie, így gyorsan átvesszük a cuccokat és indulunk is a helyszínre.

Kicsit megcsúszva érjük el a Remetét, mert a szurdok előtt nem könnyű kocsival helyet találni. Beosztás szerint Csibe, Kata és Ryan kezd a Remeténél, a többiek Hétlyuknál. Katával megmásszuk a kaptatót, kitűzzük a pontokat, meggyőződünk róla, hogy minden a helyén van senki nem fog eltévedni. Aztán megkezdjük a várakozást.

Az első két ember hamar felér, Thomasszal épp valamiféle kötélpályát próbálunk kiépíteni amikor megjönnek. Pecsétőrünktől, Lilitől megkapják az igazolást és mennek is tovább. Mi pedig nekiállunk újra a pályának, de mire megállapodunk a kikötésben itt van a következő csoport. Innentől kezdve rendszeresen érkeznek a túrázók, mi pedig egymást váltva kísérjük le őket a barlangba és igyekszünk sokat beszélni. Egyáltalán, minden alkalmat megragadunk az egyre hevülő, árnyékban szegényedő felszínt otthagyni és néhány percet eltölteni a barlang hűvösén. Nem lennék most a túrázók helyében.

Délidőben váltás következik, Ryan jön fel, talán neki sikerül végre berakni a pályát, én pedig lemegyek a lányokhoz. Itt végre hűvös van, jár a levegő és már megindulnak az anyagcserefolyamatok is. Csak épp a hova a kérdés. Aztán ez is megoldódik…

Végül az utolsó emberek is befutnak, telefon Katának és elkezdjük lebontani a pontot.

Mikor felérünk a többiekhez látjuk, hogy csak egy aknát szereltek be. Mondják nagy forgalom volt, sokan érdeklődtek és akadt, aki majd egy órát töltött a barlangban. No így is jó, gyorsan lecsúszok, és amíg Katára várok azt az egy szál megosztást többször átszerelem gyakorlásból. Aztán bejárjuk a barlangot, átverekedjük magunkat a gusztustalan törmelékhalmon, megnézzük a régi bontást. Ezalatt kellemesen lehűlünk. Kifele menekülünk az óriás pókok és hangosan zümmögő rovarok elől, visszaadjuk nekik a terepet.

Végül tábort bontunk és hazafelé külön válunk. A nagyobb csapat visszaviszi a felszerelést Katának, én Ryannel hazafelé tartok. Közben megbeszéljük, hogy összegezve a történteket, élveztük a részvételt, örültünk hogy bemutathattuk a természet egy rejtett részét az érdeklődőknek, és hogy sok érdekes, hasonszőrű emberrel ismerkedtünk meg, ha csak pár mondat erejéig is.

És ami fontos: ha csak kicsit is, de talán hozzájárultunk a barlangászok közösségének jó híréhez! Ezeket gondoltam át, mikor megégve, felforrt aggyal, izzadságtól büdösen utaztam haza. No meg azt is, hogy ezért érdemes volt ötkor felkelni.

Írta: Frenky