Barlangnapok, Orfű 2015.07.3-5.

Mivel az elmúlt években több barlangnapot is kihagytam ez a hiány felettébb elbúsított, és minden nappal nyomasztóbban feküdt lelkemen. Ezt az állapotot nem akartam és nem is volt szándékomban tovább elviselni, ezért elhatároztam idén mindenképp elmegyek! Szerencse, hogy csúszott egy hétvégét, különben megint a vizsgapadot koptathattam volna Gödöllőn az overálom helyett.

Ryanéktól indultunk hárman Róbert vezetésével, Ryan elalvásával. A többiek, miszerint: Kata, Vali, Pityke, Viki, Thomasz, Pötyi és Hepe képviselte csapat kiegészülve egy fő Pittával hamarabb indult, hamarabb ért le. Nekünk eltévedni többször is sikerült, a dzse-pe-szé egy ötös útelágazódásnál jelentett be újratervezést, ami Robi maradék idegeit végleg felmorzsolta. De már látjuk Thomaszt megpattanni a szélvédőn és a többieket is, a többi sátrazótól biztonsági okokból elszeparálva, az erdő szélén a kocsmától és a vécéktől a legmesszebb. Persze mindenki jól van már, mi is igyekszünk behozni a lemaradást így a késő esti regisztrálás jó hangulatban telik: „Te, igaz hogy megnézik a prosztatádat is?” Végül túljutunk a nehezén, üdvözöljük Diséket, Sághelyit majd visszavonulunk. A reggel pedig eljövend. Sör, cigi, kávé..sör. Jé, egy nagyon ismerős hang veri fel a tábor csendjét. Hát a Lukács Kata, akkor itt az Adrenalin is.  Még szép, az ATRB! Lelkes üdvözlések és az esti koncertet ki ne hagyjátok! DEHOGY hagyjuk! Na, induljunk a Szajhába, ami egy barlang. Csak a miheztartás végett. Egy erőteljesen lefelé haladó barlang. Épp Disék másznak ki belőle, így már józanul újra köszöntjük egymást. Nekem nem tetszett annyira. Fenn is akadtam az egyik lemászásnál, a vége pedig egy szűk, fúrt-robbantott cső. A végpont meg az ezt lezáró fal. Ryan ledobja az ékszíjat CO2 érzésből kifolyólag emiatt a felszínen meg kell etetni őt.

Az Achilles nekem jobban tetszik, bár sokkal agyagosabb, konkrétan gusztustalanra kenjük magunkat, Robi pedig megformálja a kopogtató szerszámát, amit ki is próbál Kata sisakján. Ezután némelyikünk intim kapcsolatba kerül egy meztelen csigával, vélhetőleg ebben is Robi kezét kell feltételeznünk. A beállított, családnak szánt fotók jól sikerültek, Robi ezt még megfejeli a Bíbornak szánt agyagdarabbal, amit féltő gonddal hoz ki. Fent összefutunk a következő csapattal, és bíztatjuk őket ki ne hagyják, ha több kiló agyagot szeretnének a ruhájukon, akkor ezt a barlangot nekik találták ki. Mi több részre oszlunk, ami néhányszor átrendeződik. Lesz egy hazamenős és egy Pécsett vásárlós szakasz. De megállapodunk, hogy a táborban tartott rövid pihenő után megnézzük a Vízfő barlangot, mert érdekes és a nagy vízben ki lehet mosni az overálokat.

Nos, csak újabb agyagrétegeket szedtünk fel magunkra, volt aki szándékosan. Viszont a 3 barlang/nap teljesítményünkre azóta is büszkék vagyunk! Az overálmosást így a beton ufó előtti patakban végezzük el, ami egy felületes mosdássá alakul, amit Kata esetében a patak feletti hídról nézünk végig. Remélem azóta sikerült feldolgoznia.

Este a közös grillezésnél elszabadulnak az indulatok, én is rámordulok Katára az aggteleki farkasokról zajló vita hevében. Ezek után sürgősen le kell mennünk az Adrenalin koncertre, ahol kihirdetik a Marcel Loubens kupa nyertesét, aki a Traumatikus Inszemináció nevet viseli és nem mások, mint az Adrenalin csapat! Gratulálunk! Állítólag ahogy megláttak egyből ez a név jutott eszükbe. Egy kicsit büszke vagyok rá.

A koncerten a szokásos felejthetetlen hangulat: Szabó Dénes látványos egyszemélyes pogó bemutatója, én headbangelek haj nélkül-be is szól „valaki”. Fogy a bor, sör de kiugráljuk. A lányok a mentőszolgálatos fiúkat szemlélik, mi azokat a lányokat, akik nem ezt teszik. Egy piros pólósra rá is hederítünk, de ekkor beúszik egy férfikéz a feneke táján…Ehh, na mindegy van itt kékpólós is, aki Viki szerint volt vagy 20 éves, meg egy „SZAFFI”, aki pijjogni ugyan nem tud, de elnézzük neki. Az utolsó számnál pedig az összes még jelenlevő egy nagy félkörbe kapaszkodva ingadozik. Valahol itt tetőzik nálam a hangulat, felejthetetlen élmény, bármennyire is kevesen vagyunk az idén. Aztán vége, felbomlik a rend, megcélozzuk a kocsmát, sört iszunk a győztesek serlegéből, Atyesz történeteket mesél rólam, valaki elviszi a vizünket, de a sört nem bántják, Róbert guggolva figyeli a füvet és igyekszik megőrizni amit elfogyasztott, Dis minden barlangász számára felhívást tesz közzé, Katával, Vikivel sétálunk egyet mert..mert miért ne. Aztán nyugvás van, de még elhelyezzük Robit, akinek 90%-ban sikerült a sátrába találnia.

Reggel nem kapkodunk, kiülünk a napra és valamiért a húgy-ivar szervrendszeri higiéniáról beszélgetünk. Aztán a kocsmában megcsodálunk egy bográcsot mosó lányt. Tényleg nagyon szépen csinálja…Közben kulturáltan ismerkedünk pár bakonyival, a lányok Calippo jégkrém látványos fogyasztásával próbálnak meghívást szerezni az Alba Regiába.

Sátorbontással, csomagolással és Pitta sátrának áthelyezésével töltjük el a maradék reggelt.

A délelőtt a szabadstrandon telik, sikerül találnunk egy árnyékos helyet szép kilátással a többi strandolóra. A büfében a kiszolgálás nem egyenletes, de Robi így is előbb kap hamburgert, mint Jenő. De lehet, hogy János volt. Kinevetünk pár gyúrós makit, megbámuljuk a nőiket, aztán menjünk már, mert vár az Abaligeti barlang idegenforgalmilag. Civil túracsoporttal megyünk. Ez általában nem szokott jól elsülni részükre, de annyira most nem vagyunk vészesek, tűrhetően viselkedünk. Összefutunk Ariadnésokkal, akik délelőtt óta lent vannak. Az utolsó teremben érdekes az a kürtő, megtanakodjuk vajon hogy lehetne kimászni. Veszélyesen..Aztán megnézzük még a denevér múzeumot csodálatos műdenevérekkel, ál-erdővel végül elfogyasztjuk az utolsó fagyit, sört és részünkről pisilős megállás nélkül érjük el Budapestet.

Lehet a korábbiak kihagyása miatt, de nekem nagyon tetszett az idei barlangnap. Bár lehettünk volna többen is, úgy érzem hozta azt a hangulatot, amiért érdemes részt venni rajta. Köszönjük!

by Frenky